Sokak szenvednek hosszan elhúzódó vagy vissza-vissza térő betegségekkel, sérülésekkel, olyan testi vagy pszichés tünetekkel, aminek kialakulására nincs mindig kézzelfogható magyarázat.
Milyen oknál fogva kezdtünk el úgy tekinteni a betegségre, mint ellenségre? Miből fakadóan bánunk úgy a betegségekkel, és így saját testünkkel, mint legádázabb ellenségünkkel?
Mint minden más esetben, életünkben is hozzáállásunk, gondolkodásunk teremti meg saját világunkat. Így tehát, ha úgy gondolom, hogy a betegség, ami felütötte fejét a testemben, egy olyan dolog, ami azért alakult ki, hogy nekem ártson, akkor nagyobb kárt okozok magamnak, mint az esetleges betegség maga.
„Testi méreg nincs lelki méreg nélkül.”
Hiszen mi történik egy betegség alatt? Elutasítom a testem. Elutasítom azt a részét, illetve állapotát a testemnek, amit valójában én magam teremtettem. Amit én magam hívtam életre gondolataimmal, attitűdömmel, hibásan funkcionáló hitrendszereimmel, mentális és fizikai lustaságommal, ignoráltságommal, túlhajszoltságommal és közönyömmel a táplálkozásom, önmagam, családom, munkatársaim, embertársaim és maga az élet felé.
Mi történne, ha egy felbukkanó betegség vagy nem kívánt állapot alkalmával elkezdenénk kommunikálni a testünkkel? Kérdezzük meg: Mi az, amire megpróbája felhívni a figyelmem? Mi az, amiben segítségemre akar lenni? Mi az, amire rá akar mutatni? Mi az, amit észre kell vennem az életemben, amin változtatnom kell? És bizony mindezt fizikai, gondolati és érzelmi szinten!
Aztán nézzük meg más oldalról is a helyzetet. Mi az, amit ez a bizonyos állapot adhat nekem?
Időt? Nyugalmat? Lehetőséget az levonulásra? Figyelmet? Alkalmat, hogy önmagammal lehessek, hogy kikapcsolhassak? Van-e életcélom?
Érdemes megfigyelni azt, hogy esetleg használom-e azt a betegséget valamire? Hogy kikényszerített, figyelmet, odafigyelést, szánalmat zsebelhessek be környezetemtől? Hogy eltávolítsam magam egy embertől vagy helyzettől?
„Ha van életcélunk, nem kapunk meg halált okozó betegségeket.”
Egy ideig hazudhatunk önmagunknak, de megéri-e?
Nem azt mondom, hogy ezeket a betegségeket, állapotokat mind tudatosan idézzük elő. Ezek a folyamatok mind, a ki nem mondott gondolatok, a meg nem élt és fel nem dolgozott érzelmek, a meg nem tett cselekedetek és téves hitrendszereink válaszreakciójaként jönnek létre. Tudatalattink, tudattalan részünk így talál utat magának a felszínre.
Azért jöttek, hogy segítsenek. Hogyan? Hogy segítsenek kapcsolatba lépni valódi érzelmeinkkel és gondolatainkkal. Hogy megláthassuk, mit is szeretnénk és hogy kik is vagyunk valójában. Hogy ki is az a személy, az a zavarodott benső gyermek, azalatt a sok, a szülőktől, közvetlen környezetünktől vagy a társadalomtól felvett, illetve eltanult tarka minta alatt, amik valójában nem is mi vagyunk.
Ha nem figyelünk a szép szóra, ha nem halljuk meg azt a kedves, lágy, intuitív sugallatot bensőnkből, ami mutatja számunkra az utat, hanem ehelyett inkább a társadalmi normák nyomásának próbálunk megfelelni, vagy a jól megszokott komfortzónánkat választjuk, akkor bensőnknek nem adunk más lehetőséget, minthogy („seggbe rúgjon”) olyan jeleket küldjön, amit már nehezebb figyelmen kívül hagyni.
Természetesen nem vagy köteles megváltoztatni a betegséghez és az élethez való hozzáállásodat. Nem kérem, hogy tedd meg.
Egyszerűen csak arra kérlek, hogy figyeld meg a különbséget, hogy mi történik benned, amikor ellenségnek tekinted a tested és amikor elkezdesz barátként tekinteni egy betegségre. Milyen folyamatok kezdenek el munkálkodni benned, a környezetedben, az életedben?
A döntés csakis a tiéd! Nem az orvosodé, nem környezetedé, sem a családodé. Csakis a tiéd! Mersz-e felelősséget vállalni a gondolataidért, érzelmeidért, döntéseidért, a tetteidért?
Írta: Fábián Petra
*Illusztráció: Kürti Andrea – https://kurtiandi.com/