Gulyás Krisztina

Gulyás Krisztina

2013-ban indultam el az önismeret útján, akkor naivan azt gondolva, hogy kidolgozom magamból,
amit kell és „megjavulok”, aztán jöhet a boldogság. Idő közben rájöttem, hogy ez egy véget nem érő
folyamat. Eleinte ellenállásban voltam ezzel, megjártam ennek a folyamatnak a két pólusát – tagadás,
ellenállás kontra elfogadás, integrálás. Mára élvezem az utazást, az önismeret, önfejlesztés, a
tudatosodás és a kérdések használata a mindennapjaim része lett – keresőből találó lettem,
felfedező.
Bő 10 év alatt jutottam el oda, hogy az életem több területén is le tudom szüretelni annak a fának a
gyümölcsét, aminek a magját én vetettem el és ez fantasztikus érzés! Ami korábban átok volt
számomra (például a túlérzékenység), mostanra hálás vagyok érte és áldásként élem meg.
Már bátran ki merem jelenteni, hogy sok területen értem el nagy változást az életemben, többször
meghaladtam önmagam, egyre közelebb kerülök ahhoz, aki valójában vagyok. Haladok ezen az úton
én is folyamatosan, közben pedig szeretném átadni a tudásom, kísérni a saját folyamataiban
másokat, eszközöket adni az emberek kezébe, hogy egy könnyebb, örömtelibb, szeretettelibb életet
tudjunk élni minél többen. A problémák helyett a lehetőségekre és a megoldásra fókuszálva, félelem
helyett bizalomban és szeretetben létezve.
A teljesség igénye nélkül, címszavakban ezeken a területeken tudok támogató szerepet nyújtani
jelenleg:
• stresszoldás,
• szorongás oldás,
• testi és lelki harmonizáló gyakorlatok és kezelések,
• belső gyermekkel való foglalkozás, női minőségek, vezetett meditációk, egyéni és csoportos
programok,
• elengedés, gyász feldolgozás egy másik nézőpontból,
• derék- és hátfájdalom, sérült hasizom regenerálás és erősítés, gerinc és hasi sérvek rehabilitációja,
• betegségek mögött meghúzódó lehetséges okok feltárása, öngyógyítási folyamatok beindítása,
támogatása – több eszközzel és szinten,
• tértisztítás – épületek, területek és személyeket érintően is,
• energetikai oldások – egyéni, generációs minták…
• tudatalatti blokkok oldása,
• kapcsolódni önmagaddal, önismeret, önfejlesztés…

Önmagad felfedezésének folyamatában tudok kísérőd, segítőd lenni az általam ismert és gyakorolt
módszerek és technikák alkalmazásával.
 Metamorf masszázs
 Lélekérintő masszázs
 Szervzónás frissítő arc-, vagy talpmasszázs
 Access testkezelések
 doTerra SOC testkezelések
 LoveYourBelly módszer
 Kismama jóga, gyerek jóga
 Szellemgyógyászat
 Ásvány ékszerek, malák
 Germán Gyógytudomány
 Csoportos programok
Szeretettel várom a jelentkezésed, ha úgy érzed, én vagyok, aki most segíteni, kísérni tudlak Téged!
„Légy magad a változás, mit a világban látni szeretnél.”

Calendar

2025. március
h K s c p s v
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31  
 
Designed & Developed by Fábián Petra © 2018 Inner arcanum - All Rights Reserved
HTML Snippets Powered By : XYZScripts.com