Amióta az eszemet tudom, mindig is idealista szemlélettel rendelkeztem. Mélyen hittem – és hiszem a mai napig is- hogy az egyetlen járható út számunkra, hogy békében éljünk egymással. Tisztelettel és hálával fordulva a környezetünk felé azért a sok jóért, amit életünk során kapunk és megértéssel, illetve önreflexióval vizsgálva azt a sok rosszat, ami óhatatlanul átszövi életünk folyamát. “Mert nem nyithatunk ajtót csupán Yin-nek (a jó dolgoknak) Yang (ebben a kontextusban a negatív eseményeket és megéléseket takarja) is be fog sétálni rajta.”
Ez az imént idézett mondat 2018-ban hangzott el a Yogin jógatanár képzőn – amin életemben először részt vettem – illetve azóta még oly sokszor hallottam… Mert valami, akkor és ott feléledt bennem és megértettem (megéreztem) hogy én ezen az úton, a Lélek útján járva válhatok igazán önmagammá.
Így az utóbbi években, amikor csak lehetőségem nyílt rá, folytattam a közös tanulást, gyakorlást, önmagam csiszolását a Yogin keretei között és azon túl is.
- 2018-ban végeztem el a Yogin 200 órás Tudatossági és Jógatanári képzést.
- 2020-ban Yogin Yin jóga oktatóvá váltam, illetve szintén ebben az évben a Sarasvati Alapítvány, Jóga és Oktatási Központ jóvoltából megismerkedhettem a jóga terápiás célú alkalmazásával és az Ajurvéda ősi tudományával részletesebben.
- 2021-ben a Yogin Meditáció és Humanológia kurzusán mélyítettem el még jobban a tudásomat. Emellett 2021 nyarán részt vettem a Balla-hangterápia alap és haladó tanfolyamán, ahol a tibeti hangtálakkal és hatásukkal ismerkedtem meg elméleti és gyakorlati szinten.
- 2022-ben az Almogudtha jógaiskola által szervezett 40 órás Aerial jóga oktatói képzést végeztem el.
Oldalakat tudnék írni róla, hogy mennyi mindent kaptam, amióta a jóga útjára léptem. Hogy csak pár dolgot említsek:
- egészségesebb szokásokat
- új célokat és keretet az életemnek
- eszközöket, melyek segítségével egyre inkább felül tudok kerekedni a negatív gondolataimon és érzéseimen
- egy elfogadó közösséget
A fizikai részét éppen úgy szeretem a gyakorlásoknak, mint azt a lelki és energetikai transzformációt, ami óhatatlanul bekövetkezik, ha kitartunk a jóga útján.
Szeretném, ha minél többen megtapasztalnánk, hogy kitartással és gyakorlással felülírhatóak a minket hátráltató programjaink és képesek vagyunk a szamszkáráink (bennünk rejlő lenyomatok) ördögi köréből kilépni és tudatosan teremteni az életünkben. Hiszek a mindennapi tudatos cselekedetek erejében is, ugyanakkor meggyőződésem, hogy létezik egy határ, amin az elme felfogóképessége már nem jut túl. Ide imáinkon, spirituális gyakorlásunkon, meditációnkon keresztül vezet az út. Én ehhez kaptam rengeteg segítséget a különböző jógairányzatok vonalairól, hogy ide eljuthassak és ezt is tudom továbbadni.
Az általam választott és képviselt jóga stílusok lassabb dinamikájúak, illetve több hangsúlyt fektetnek a pózok kitartására, ezáltal a bennünk lévő érzelmek feltárására és mélyebben visznek bele minket a bennünk zajló folyamatokba. Amennyiben ezt kerested, jó helyen jársz, vedd fel velem a kapcsolatot bátran.
Köszönöm, hogy végigolvastad a bemutatkozásomat és arra bátorítalak, hogy járjunk együtt a Lélek útján.
Szeretettel,
Kaba Eszter / Preet Sita Kaur