Egyéni Fókusz kísérés és tanulás

A fókuszolás, a humanisztikus pszichológia irányzatához tartozik, ezen belül is az élményalapú terápiák közé sorolható. Önismereti és személyiségfejlesztő módszer, mely a befelé figyelést, belső önvizsgálatot tanítja és támogatja.

Fókuszolás folyamán a központi idegrendszerben tárolt, a mindennapokban észrevétlen jelzések, érzetek és érzelmek figyelmet kapnak. Az egyéni kísérés lehetővé teszi, hogy személyes támogatás mellett kapcsolódj önmagadhoz, megtanulj nyitott és elfogadó módon közelíteni belső átéléseidhez.

Fókuszolás tanulása egyéni helyzetben

Valódi változás eléréséhez képesnek kell lennünk egy helyzetet átérezni, kapcsolódni belső tapasztalatainkhoz. Ez a befelé figyelés elsajátítható, erre dolgozták ki a fókuszolás módszerét. A fókuszolás alapjainak megtanulása egyéni helyzetben meghatározott ülésszámban, általában 8-10 ülésben történik.

Mikor ajánlom a fókuszolás tanulását egyéni helyzetben?

  • ha az önismereti úton szükséged van a befelé figyelés elsajátítására
  • ha úgy érzed, hogy elakadtál egy helyzetben, és új nézőpont behozása vált szükségessé
  • ha szívesebben haladsz a saját tempódban, a saját témáid mentén
  • ha szükséged van személyes figyelemre
  • ha szeretnéd növelni a testtudatod
  • szeretnéd megtanulni, hogyan legyél együtt önmagaddal
  • ha bővíted tudásod, mélyítenéd bölcsességed és önazonosságod
  • ha nagyobb empátiát gyakorolnál magad és mások felé

Egyéni kísérés fókuszos szemléletben

A módszer alkalmazása biztosítja a mélyebb önismereti munka lehetőségét, konkrét élethelyzetben való elakadás feltárását, a szükséges erőforrások megélését. A módszer alkalmazásának célja, hogy a problémáidat egyre inkább saját erődből legyél képesek megoldani.

Hogyan kezdődik egy fókuszolás szemléletében zajló egyéni kísérés?

Hasonló minden egyéni kíséréshez. A keretek megbeszélése után megkeressük azt a témát, amivel a te foglalkozni szeretnél. Ez megtörténhet már az első alkalommal, de érdemes lehet erre több időt szánni. Az ezt követő alkalmakon a választott témát, és a hozzá kapcsolódó helyzeteket járjuk körül fókuszosan.

Hogyan zajlik egy fókuszos ülés?

Az találkozó első felében körbejárjuk a kijelölt témához aktuálisan kapcsolódó gondolatokat, tapasztalatokat. Ezután kezdődik el egy fókuszos folyamat, melynek során a közösen végiggondolt helyzethez kapcsolódó élmények felé fordulunk. Majd az ülés záró szakaszában összekapcsoljuk a megtapasztalt élményt a jelennel, az adott témához kapcsolódó már meglévő tudással.

Az ülés alkalmanként 60 perces.
Ára 13.500 forint/alkalom. 

El lehet személyes, illetve történhet online, videóhívásban. 

Mikor ajánlható a fókuszolás szemléletű egyéni kísérés?

  • ha mélyebb önismeretre vágysz,
  • ha nehézségeid vannak a testeddel való kapcsolattal,
  • ha feszültségek, testi tünetek jelennek meg,
  • ha szeretnéd fejleszteni önelfogadásod,
  • ha a kapcsolataidban több elfogadást szeretnél,
  • ha olyan eszközt szeretnél, amivel önállóan is karbantarthatod önmagad.

BEJELENTKEZÉS:

Fábián Petra

Bejelentkezés:
M: +36 70 230 8655

 

 
Designed & Developed by Fábián Petra © 2018 Inner arcanum - All Rights Reserved
HTML Snippets Powered By : XYZScripts.com