Transzformáció társasjáték® – Fábián Petrával

„Tegnap okos voltam, így meg akartam változtatni a világot. Ma bölcs vagyok, így megváltoztatom magamat.” ~ Rumi

A transzformáció társasjáték, mint önismereti játék vált híressé.
Már a keletkezésének módja, helyszíne és a játékot megalkotó emberek is nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a játék méltó legyen az egyik leghíresebb önfejlesztő társasjáték címére.

A Transzformáció társasjáték lehetőséget nyújt, hogy felismerd eddig rejtett képességeid, erőforrásaid, felismerd tudattalan működéseid.

A játék kibontakozása során varázslatosan már-már viccesen pontos tükröt mutatnak nekünk a kártyák és egyes lépések önmagunkról és életünkről, hogy miként reagálunk egyes szituációban és hogy mik azok az akadályok, amik vissza tartanak minket személyes fejlődésünkben és céljaink elérésében.

Mint minden társasjátéknak, ennek is megvan a maga célja, humora és kihívása. Annyi különbséggel, hogy itt a játékosok nem egymás ellen játszanak, hanem mindenki a maga “életútján” halad, és segíti társát, hogy ő is elérje a kitűzött célt.
A játék célja, hogy a játékos közelebb kerüljön megfogalmazott szándékához, miközben támogatják egymást játékostársaival.

A játék menete

A játék kezdetén minden játékos megfogalmazza saját személyes játékcélját, és végig erre fordítva figyelmét halad végig személyes életútján és a különböző szinteken.
Bármilyen aktuális személyes problémára vonatkozó kérdés feltehető, amelyet a játékos jelen élethelyzetében nem tud megválaszolni, amelyre kiutat, megoldást keres.

Rákérdezhetünk bármilyen párkapcsolati, családi, munkahelyi, kommunikációs vagy életvezetési gondunkra, életcélunkra, belső, szellemi utunkra is. Bármi, ami foglalkoztat bennünket.

Íme néhány példa:
– „A szándékom az, hogy rendezzem a kapcsolatot a párommal”
– „Szeretnék kibékülni a szüleimmel”,
– „Hogyan lehetnék türelmes a kollégáimmal”,
– „Hogyan szabaduljak meg indokolatlan féltékenységemtől”
– „A szándékom az, hogy teljes életet éljek”
– „Az a szándékom, hogy megtaláljam a hivatásomat, amit imádok” stb.

Mivel a játék menete erre a szándékra épül, így nagyon fontos a fókusz kérdés pozitív megfogalmazása.

Szándékunk megfogalmazását követően megtöltjük a tudattalattinkat jelképező személyes tudattalan borítékunkat Angyal, Felismerés és Visszatartó erő kártyákkal.

  • Az Angyal kártyák fontos és nagy energiájú belső erőforrásainkat
  • A Felismerés kártyák már tudatos és ismert pozitív tulajdonságainkat, mintáinkat,
  • A Visszatartó erő kártyák tudattalan, régi, a túlélést szolgáló, a haladást akadályozó, lassító beidegződéseket, szokásokat képviselnek.

A „Forrásban” keringve, majd ott angyal mezőre érkezve a játékosok ‘megszületnek’.Ki-ki a saját életútján halad a játék négy szintjén: fizikai, érzelmi, értelmi és szellemi szinten.

〉 Játékbeli megszületésünk után Életutunkon a dobókocka segítségével haladunk, s közben a játékmezők szabályai alapján egyrészt ezeknek a „hozott” – a borítékból kihúzott – előforrásokkal, a kérdésünkkel való összefüggéseivel ismerkedünk meg, másrészt a közös bölcsességből, a maradék kártyacsomagokból húzva tanulunk magunkról és a problémánkról.

A játéktáblán haladva találkozhatunk örömteli és fájdalmas élményekkel, felfedezhetjük és mozgósíthatjuk fel nem ismert tudásunkat, lehetőségeinket, próbára tehetjük intuícióinkat, szabad akaratunkat, szolgálatot teljesíthetünk, elismerhetjük mások és a magunk érdemeit, felismeréseket nyerhetünk, csodákat teremthetünk.
Amikor a játékos pontosan azt a kártyalapot, zsetont húzza, vagy arra a mezőre lép, amelyre éppen akkor szüksége van, az nem a véletlen műve, hanem – Jung elnevezése alapján – a szinkronicitásé.

Az életút állomásait, a játékmezőket – az önismerethez segítő különféle tapasztalásokat: Felismerés, Visszatartó erő, Intuitív szikra, Szabad akarat, Depresszió, Elismerés, Szolgálat, Átalakulás, Áldás, Csoda, Angyalok – az emberiség ősi, univerzális szimbólum-rendszereinek elemei jelzik.

Mikor ‘megszületünk’ és kézhez kapjuk az első, a Fizikai szintet szimbolizáló, piros színű személyes táblánkat.
Ez a szint jelképezi a materiális szintet, a testünket – betegségeket -, túlélési ösztöneinket, érzékszerveinket, ahogy az időhöz viszonyulunk, szexualitást, stb.
Az egyik szintről a másikra való továbblépéshez növekvő tudatosság szükséges, amelyet a Visszatartó erők okozta, fejlődést lassító fájdalmak tudatosításával, megszüntetésével, Tudatosítás zsetonok és Szolgálat elnyerésével, vagy az Angyalok segítségével érhetünk el.

Fizikai szint után átlépünk az Érzelmi szintre -narancssárga-, ahol az érzelmek – félelem, szeretet, öröm stb -, vágyaink, személyes benső erőnk kerülnek előtérbe, az ahogy önmagunkhoz, dolgokhoz illetve a többi emberhez viszonyulunk.

Miután megtapasztaltunk mindent, amit ezen a szinten szükséges volt, tovább haladunk a citromsárgával jelölt, Értelmi szintre. Ez a logika hatótere. Többek között hiedelmeink, értékrendünk, döntési mechanizmusunk, gondolatmintáink és félelmeink születnek meg ezen a szinten.

A Fizikai, Érzelmi és Értelmi szintet követően végül eljutunk a Spirituális szintre, ahol a feltétlen nélküli szeretet, együttérzés, a megbocsájtás leledzik. Ezen a szinten tapasztalhatjuk meg a Valódi Egységet, Valódi önmagunkat és létezésünk magasztosabb mivoltát.

Amikor elértük a pontot, hogy mind a négy táblánk teljes, a tudattalan borítékunk üres és életutunkon nincs fájdalom, játékunk befejeződött.

E belső utazás, a megtett és feldolgozott lépések és kitartás során eljutunk egy olyan szintre, ahol képesek vagyunk meglátni, meghallani a kérdésünkre kapott választ, illetve szert tenni a szándékunk eléréséhez szükséges erőt, tudást és energiát.

A facilitátor

Egy képzett és akkreditást facilitátor által vezetett Transzformáció Játék lényegesen több lehetőséget ad annál, mint amit a Játék dobozában található játékszabály kínál. A játékvezető jelenléte, figyelme, támogató kérdései és visszajelzései elmélyíthetik, hatékonyabbá tehetik a játékosok egyéni haladását s a játékosok közötti kommunikációt is.

Eredete

A játékot a skóciai Findhorn Founation sprituális közösség két tagja, Joy Drake és Kathy Tyler keltette életre és fejlesztette ki, sok-sok önismeretfejlesztésben, terápiás munkában tapasztalt ember kreatív hozzájárulásával, amíg elérte végleges formáját, ahogy mi napjainkban is ismerjük.

A játék ötletének kidolgozása a 70-es években vette kezdetét és azóta már több, különféle formába transzformálta magát. Amellett, hogy számos tradíciót megtartottak még a mai napig, megalakult a játék egy-egy modernebb változata is.
Az eredeti (még kézzel készült táblával és tartozékokkal ellátott) játék mellett, a szólóban játszható verziótól  (‘Solo and Earth-Solo’), a legtöbbünk által ismert (The Box Game) dobozban kapható játékon és a szervezetfejlesztés világban használható (‘Frameworks’) verzión túl, még az életnagyságú játéktáblán játszható ‘The Planetray Game’ is napvilágot látott.

Kiknek

A játék kezdte 🙂

A játék neked szól, ha:

  • játékos formában szeretnéd jobban megismerni önmagad;
  • valamiféle válaszúthoz érkeztél életedben;
  • az önfejlesztés egy új módját szeretnéd megtapasztalni;
  • megerősítésre vágysz egy bizonyos kérdésben (személyes fejlődésével kapcsolatban, magánéleti, párkapcsolati vagy szakmai téren);
  • szeretnéd felismerni eddig rejtett belső előforrásaid;
  • érdekel az önfejlesztés más, játékos módja is.

Hányan és kikkel

A játék Solo verzióban (egy játékossal és a facilitátorral), kis csoportokban (2-6 fő) (baráti társaságokban, általam szervezett csoportokban, családban vagy munkahelyi közösségekben) segítheti elő az egymás megértéséhez és támogatásához szükséges nyitottságot, együttérzést, az önismeretet és a személyiség fejlődését.

Egy hivatalos játék lehet 2,5 órás, 5 órás, fél napos, de akár 1 vagy 2 napot is igénybe vehet.

Hol és hogyan

Jelenleg 1-6 főig tartok egyéni, illetve csoportos alkalmakat. 2,5; 5 órás; fél napos; 1 és 2 napos workshopokat elsősorban Pécsett, Budapesten és ahová hívnak.

Solo Transzformáció Társasjáték® – Egyéni foglalkozás

Transzformáció társasjáték® pároknak

Egy napos csoport

Ha még nem ismered a játékot, akkor első ránézésre a hirdetett játékidő soknak tűnhet. Valójában viszont, amikor egyszer már ott vagy, garantálom, hogy még kevésnek is fog tűnni az az idő, amit játszottunk. 😉

Mit gondolsz . . .   5 óra, fél nap sok ahhoz, hogy változtass az egész életeden?

Saját tapasztalatom a játékkal

Fábián Petra

2010-ben ismerkedtem meg a játékkal. A hivatalos Transzformáció társasjáték facilitátori képzést pedig 2018 tavaszán végeztem el skóciai Findhornban, ahol magát a játékot is életre hívták.

Mint facilitátor, a játék kiterjesztett szabályainak ismerete mellett, azért vagyok jelen, hogy megkönnyítsem a játék menetét és hogy a kapott üzeneteket oly módon segítsek értelmezni, amelyek elmélyítik a játékos megértést önmaguk, mások és egyetemes igazságok felé. Továbbá, segítem a játékosokat, hogy a tudatalattiból felszínre hozott információban megtalálják és értelmezni tudják saját igazságaikat.

Bővebb információért vagy ha szeretnél saját magad által szervezett csoporttal játszani, személyre szabott időkerettel,  akár másik városban, írj emailt vagy hívj és egyeztessünk.

Az általam koordinált játékok és más események időpontjait ITT találod.

Elérhetőség:
M: +36 70 230 86 55
E: petra@innerarcanum.com

Vendégkönyv

A fascinating afternoon

I was invited by Petra to come along one Sunday and play the transformation game. I had no idea what to expect but I was I interested. It turned out to be a really fun and fascinating afternoon. I had to decided on an intention for what I wanted to achieve that day through playing the… Read more „A fascinating afternoon”

Felszabadítja a lelkem

A transzformációs játékot Petra által ismertem meg először. A játékot mindig nyugodt körülmények között játszuk, melyet egy általa vezetett tisztitó, felkészítő meditációval indítunk. Rendkívül felkészültnek és tapasztaltnak találom a játékvezetését. Mindig kedvesen és szeretetteljesen beszél, ami további segítséget nyújt megnyílni a játék ideje alatt. Megfontolt es tapasztalt kérdéseivel újabb es újabb gondolatsorokat indít meg, melyek leírhatatlan… Read more „Felszabadítja a lelkem”

An amazing experience

Playing Transformation with Petra was an amazing experience. She was very understanding, reassuring and she created a clam and peaceful environment for us. She facilitated the game with great leading questions in order to help me find the answers for myself. You can tell she has experience and that she has her heart and soul in… Read more „An amazing experience”

Relaxed atmosphere

The transformation game is an ideal way to become more understanding of what goes on both around and inside you. Although there are other players, each plays alone, following his own path, without judging. You can share as much as you want, or take your thoughts home to let them sink in. Petra is an amazing… Read more „Relaxed atmosphere”

Hasznos volt feltérképezni és megérteni…

Kicsit óvatosan vágtam bele a játékba, mert nem tudtam, hogy mi lesz belőle. Számomra elképesztő élmény volt, hogy milyen találó válaszok érkeztek, annak ellenére, hogy senki sem ismerheti olyan mélyen az életemet, mint én magam. Sikerült egyre tisztábban látni és megérteni, hogy mi miért történik körülöttem. Az adott mintákat és viselkedési formákat hasznos volt még jobban… Read more „Hasznos volt feltérképezni és megérteni…”

„Már korábban is nagy rajongója voltam ennek a játéknak, más játékvezetővel játszottam már többször, mindig nagy felismerésekkel és feltöltődve mentem haza! Kíváncsi voltam, Petra hogyan vezeti a játékot, és meglepett, hogy egészen más volt a dinamikája a játéknak ugyanazokkal a kártyákkal játszva, mint a korábbiak. Petra aktív figyelésből nálam csillagos ötösre vizsgázott! Szuper kérdéseket tett fel… Read more „”

A húzott lapok mindig „telibe találtak”

Már előre kíváncsian vártam a Petra által vezetett Transzformációs társasjátékot. Arra bíztatott bennünket, hogy készüljünk fel a játékra, fogalmazzuk meg azt a témát, problémát, amire útmutatást szeretnénk találni. Kellemes, harmonikus, abszolút kényelmes környezetet biztosított a számunkra, ahol biztonságosan játszhattunk, beszélgethettünk, megnyílhattunk egymás előtt. Érdekes volt saját magamat, a reakcióimat figyelni játék közben, így is sokat tanultam… Read more „A húzott lapok mindig „telibe találtak””

Strong Testimonials form submission spinner.

Required

 
Designed & Developed by Fábián Petra © 2018 Inner arcanum - All Rights Reserved
HTML Snippets Powered By : XYZScripts.com